E-mail
Magyari Borbála M.

Magyari Borbála M.

Budapest23 év6 év tapasztalat2500-3000 HUF egy órára

Kedves Szülők!
Bori vagyok, 21 éves, Budapesten élek a 13. kerületben és a Corvinus egyetemen hallgatok szociológiát, már második éve.
Animátorként/felügyelőként dolgoztam gyermek nyári táborban két éven át és van egy 6 éves kisöcsém, akinek felnevelésében nagy szerepet vállalok. A gimnázium alatti 50 óra kötelező közmunkámat egy óvodában töltöttem, aminek köszönhetően sok tapasztalatot és új élményt szereztem. Kommunikatív, talpra esett, kedves, türelmes és nyitott/elfogadó vagyok gyors megoldóképességgel, de ha a szituáció úgy kívánja, akkor következetes és szigorú. Nagyon könnyen elvarázsolom a gyermekeket és fontosnak tartom, hogy ne csak felügyeljek rájuk, hanem foglalkozzak velük, ami számomra kikapcsolódást és feltöltődést jelent.

Felső fokon beszélek angolul így könnyedén tudnám a gyerekeket is játékos módszerekkel tanítani az alapokra, ha igény van rá. Iskolás gyerekek esetében szívesen segítek a házi feladatok elkészítésében. Szívesen főzök, takarítok, bevásárolok, nagyon szeretek a szabadban időt tölteni. Hobbim a festés, írás, bármilyen kreatív programot, kézműveskedést szívesen végzek a gyerekekkel közösen. Állatbarát vagyok, van 3 kutyusom otthon, szóval a háziállatok nem jelentenek problémát.
Számomra a délutánok kedvezőbbek lennének az egyetemi óráim miatt, de rugalmas vagyok és a hétvégéken is elérhető.

Keressetek bizalommal az alábbi e-mail címen : magyari.borkaagmail.com vagy a megadott telefonszámon.

Telefonszám: csak tagok számára látható

FacebookInstagram

0 ajánlja
Munka

Idő: egyedi megállapodás alapján (azonnali kezdés)

Ár: 2500-3000 HUF egy órára

Bentlakásos bébiszitter: megbeszélés kérdése

Tapasztalat: 6 év

Gyermekvigyázás
  • A saját otthonomban is vállalok felügyeletet

  • Foglalkozom fogyatékkal élőkkel

  • Jól kijövök a háziállatokkal

  • Kimehetünk a szabadba a gyerekekkel

  • Be tudok vásárolni

  • Tudok főzni

  • Tudok takarítani

  • Van jogosítványom

  • Van autóm

  • Nem dohányzom

 

Szívesen foglalkoznék

  1. Csecsemőkkel, 0-1 éves korig

  2. Kisgyermekekkel, 2-3 éves korig

  3. Óvodásokkal, 4-6 éves korig

  4. Kisiskolásokkal, 7-11 éves korig

  5. Tinikkel, 12-18 éves korig

 

Legfeljebb 3 gyerek

Végzettség

Gimnázium

Intézmény: Vasvári Pál Gimnázium

Nyelvek: angol, magyar