E-mail
Tamás K.

Tamás K. bébiszittert keres

Kozármisleny
  • MentésElmentve

Sziasztok! Három kislányom (6 és 2 évesek, illetve 1,5 hónapos) mellé keresnénk bentlakásos bébiszittert. Sokat vagyok távol üzleti úton, párom számára keresek segítséget, melyet kizárólag bentlakásos formában tudunk elképzelni. A segítség természetesen nem non-stop, azaz pl. egyetemi tanulmányokat lehet folytatni mellette, az ehhez szükséges időbeosztást figyelembe is vesszük. Kozármislenyben (Pécs mellett) lakunk, egy külön bejáratú lakást tudunk a családi házunkban biztosítani. Autó, jogosítvány megléte előnyt jelent (előfordul, hogy 6 éves lányunkat el kellene vinni vagy hozni foglalkozásokról, saját autó használata esetén természetesen költségtérítéssel). Időnként szükséges lenne a házimunkába is besegíteni (takarítás, főzés), de ezen feladatok csak időszakosan jelentkeznének, azaz nem minden nap. Az ajánlatokat/érdeklődést előre is köszönöm.

Telefonszám: csak tagok számára látható

FacebookInstagram

Munka

Idő: egyedi megállapodás alapján

év: 21-40 év

Gyermekvigyázás
  • Saját otthonában is vállal felügyeletet

  • Foglalkozik fogyatékkal élőkkel

  • Jól kijön a háziállatokkal

  • Ki tud menni a szabadba a gyerekekkel

  • Be tud vásárolni

  • Tud főzni

  • Tud takarítani

  • Van jogosítványa

  • Van autója

  • Nem dohányzik

Végzettség

Nyelvek: magyar