Email
PasswordForgot?
Panna Ő.

Panna Ő.

Budapest24 y2 y experiencefrom 1750 HUF for an h

Őri Panna vagyok, 23 éves, kommunikáció és médiatudomány szakos egyetemista. A hatodik kerületben lakom. Rugalmasak a napjaim. Konkrét képzésem nincs, ami a gyermekek foglalkoztatását illeti, de cserébe gyermekkorom óta imadom a gyerekeket! Tanulmányaim szerves részét képzi a lélektanfejlődés tanulmányozása, ebből kifolyólag fontosnak tartom, hogy a gyermekeket már egészen fiatal koruktól kezdve olyan útra terelgessük, ahol mindig megtalálják a saját boldogságukat, ahol a saját tempójukban fejlődhetnek nemcsak mentális, hanem lelki szinten is.
Mindig is szerettem a gyerekek körében lenni, foglalkozni velük, játszani velük, a saját szintükön megbeszélni a világ dolgait. Igyekszem mindig visszaadni nekik azt az önzetlen szeretet , amit ők adnak. Minden rosszaságban (persze, kereteken belül) benne vagyok, ha az azt jelenti, hogy ettől ők jól érzik magukat.
Nagy család a miénk, én vagyok majdnem a legidősebb, az összes testveremet/ unokatestveremet “neveltem” is. Könnyen megtalálom a gyerekekkel az összhangot. Sokkal jobban érzem magam, amikor gyermekek vesznek körül. Maximalista vagyok, ezért nagyon nem szeretek csalódást okozni és mindig becsülettel végzem a feladatokat, főleg, ha abban én is örömöm lelem!
Nagyon remélem, hogy ez a pár mondat felkeltette a figyelmét, első körben megfelelőnek talál, es felvehetjük a kapcsolatot!
Tisztelettel!

Phone number: visible only to members

FacebookInstagram

0 recommends
Work

Time: agreed individually

Pay: from 1750 HUF for an h

Au pair: not interested

Experience: 2 y

Baby sitting
  • Can work in own home

  • Can work with the disabled

  • Can work with pets

  • Can go outside with children

  • Can do shopping

  • Can cook

  • Can do the cleaning

  • Have a driving license

  • Have a car

  • Don't smoke

 

I would work with

  1. Babies, 0-1 years old

  2. Toddlers, 2-3 years old

  3. Preschoolers, 4-6 years old

  4. Gradeschoolers, 7-11 years old

  5. Teens, 12-18 years old

Education

Secondary

Courses: first aid courses