Email
PasswordForgot?
Rédl B.

Rédl B.

Budapest25 yfrom 3000 HUF for an h

Rédl Boglárka vagyok egy életvidám és energikus és keratív 25 éves lány. A kézműves egyéni vállalkozásom mellett szeretnék bébiszitterként elhelyezkedni. Szeretnék minél komolyabban hozzáállni a feladathoz ezért egy olyan családot keresek, akikkel partnerként tudunk együttműködni, beavatnak a nevelési elveikbe és teret adnak a gyermekkel kapcsolatos kérdéseim konstruktív megbeszélésének.

Az óvodától a gimnáziumig waldorf iskolába jártam, így a waldorf szemlélet mélyen beivódott a gondolkodásomba. Hiszem, hogy hagyni kell kibontakozni a gyermekek képzeletvilágát, kevesebb elektronikus eszközzel és több természettel kell körülvenni őket. Sokkal jobban szeretek mesélni és verset olvasni mint bekapcsolni a Minimaxot. Nagyon fontosnak tartom a népmeséket. Azt gondolom, hogy a gyermekeknek szükségük van egy ritmusra (akár egy nap során, akár az évszakok változásának tudatos követésében, az ünnepekre való készülésben) amit a munkám során a lehetőségekhez mérten igyekezni fogok kialakítani.

Az óvodás- és iskoláskorú gyermekekkel való foglalkozást magabiztosan vállalom, hiszen egyrészt egy sokgyerekes családban nőttem fel sok kistestvérrel, másrészt több alkalommal is táboroztattam gyerekeket Franciaországban, illetve olykor szívességből bébiszitterként is besegítettem, így volt alkalmam számos alkalommal kipróbálni magamat. A 1-2 éves gyermekek felügyeletét is nagyon szívesen vállalom viszont ebben az esetben szükségem lesz egy pár alkalomra (amit természetesen ingyen vállalok) amely során a szülők segítségével tudok beletanulni a feladatkörömbe.

Amennyiben a leírtak alapján megfelelőnek találsz a feladatra, kérlek keress bátran és beszéljünk meg egy személyes találkozást.

Phone number: visible only to members

FacebookInstagram

0 recommends
Work

Time: agreed individually

Pay: from 3000 HUF for an h

Au pair: not interested

Baby sitting
  • Can work in own home

  • Can work with the disabled

  • Can work with pets

  • Can go outside with children

  • Can do shopping

  • Can cook

  • Can do the cleaning

  • Have a driving license

  • Have a car

  • Don't smoke

 

I would work with

  1. Babies, 0-1 years old

  2. Toddlers, 2-3 years old

  3. Preschoolers, 4-6 years old

  4. Gradeschoolers, 7-11 years old

  5. Teens, 12-18 years old

Education

University

Institution: ELTE

Specialty: Nemzetközi Gazdálkodás

Languages: English, French