Email
PasswordForgot?
Emese T.

Emese T.

Debrecen23 y3 y experience1500-2500 HUF for an h

Kedves Szülők!
Tóth Emesének hívnak, 21 éves vagyok és tavaly fejeztem be a középiskolai tanulmányaimat, jelenleg a Debreceni Egyetemen tanulok. Nagyon szeretem a gyerekeket és szeretek is velük foglalkozni, amelyet minden esetben egy-egy mosollyal hálálnak meg. A gyerekekkel való foglalkozás mellett szeretek és tudok is főzni, nem jelent gondot a háztartás vezetése sem a mindennapi feladatokat beleértve is. A középiskolás éveim alatt rendkívül sok alkalommal fordult elő, hogy gond nélkül vigyáztam gyerekekre (fél éves kortól egészen 4 éves korig). A családom és a környezetem szerint segítőkész, barátságos, odaadó vagyok, ugyanakkor a gyermekekkel való foglalkozáskor is nélkülözhetetlen határozottsággal is rendelkezem.
A gyermek felügyelete mellett fontosnak tartom a gyermekekkel való foglalkozást is. A játék gyakran összeköthető a tanulással, amely kicsi korban a lehető legkönnyebb. A móka és kacagás mellett így az apróságok a fejlődésükhöz szükséges készségekkel és ismeretekkel is gazdagodhatnak.

Ha felkeltettem az érdeklődésüket várom a szíves megkeresésüket!

ui.: Alig várom, hogy megismerjem Őt vagy Őket.

Phone number: visible only to members

FacebookInstagram

0 recommends
Work

Time: agreed individually (can start immediately)

Pay: 1500-2500 HUF for an h

Au pair: interested

Experience: 3 y

Baby sitting
  • Can work in own home

  • Can work with the disabled

  • Can work with pets

  • Can go outside with children

  • Can do shopping

  • Can cook

  • Can do the cleaning

  • Have a driving license

  • Have a car

  • Don't smoke

 

I would work with

  1. Babies, 0-1 years old

  2. Toddlers, 2-3 years old

  3. Preschoolers, 4-6 years old

  4. Gradeschoolers, 7-11 years old

  5. Teens, 12-18 years old

 

Up to 2 children

Education

Special secondary

Languages: English, Hungarian