Email
PasswordForgot?
Zsiros G.

Zsiros G.

Budapest28 y4 y experiencefrom 2300 HUF for an h

Tudom, hogy a bizalom nem jár házhoz, ettől függetlenül én mégis megpróbálnám! 😊

Kedves szülők!

Felszabadult néhány napom a héten, így bizonyos délutánokon (kedd és csütörtök, akár este 10 - 11 - ig) tudnék gyermekfelügyeletet vállalni Budapesten.
Leginkább a belső kerületek érintettek; (6. kerületben lakom) de erről később tudunk még tárgyalni, a lényeg, hogy nagyjából 45 percen belül megközelíthető legyen a család. 😊

Négy éves tapasztalatom van a területen, referenciám is van. Kreatív lány vagyok, a zene is közel áll hozzám, hiszen 10 éve énekelek. Életvidám, energikus, empatikus, megbízható lánynak tartom magam. Művész lélek vagyok, a rajzolás és alkotás több technikáival is megismerkedtem: pasztellkréta, szénkréta, tónusozás -árnyékolás, stb. Így szívesen segíteném a gyerekek művészi képességeinek fejlesztését is.

A bébiszitterkedés amolyan kiegészítő munka az életemben, mégis azt érzem sokszor, hogy a lurkók nevetése az én napjaim is teljessé teszik. Tudom, hogy ebben a rohanó világban a szülők számára is fontos, hogy jó kezekben tudhassák gyermekeiket, így igyekszem szívből nekik szentelni az időmet!
Az órabérem 2300 Ft körül mozog. Szívesen vállalnék 3 -4 éves kor feletti lányokat! 😊 (ez véletlenül sem megkülönböztetés!!- > leginkább lányokra vigyáztam eddig) Maximum két gyermeket tudok jelenleg bevállalni! A munkaköröm csak a gyermekfelügyeletre, a háztartási feladatokra nem terjed ki! 😊

Idegen nyelv: angol

Amit még érdemes tudni; nem vállalok éjszakázást, nem tudok délelőttökön, hétvégéken beugrani, mivel már így is túlzsúfoltak a napjaim. Nálam a minimum körülbelül 4 óra!
Amennyiben az Ön életében is előnyös lenne egy ilyen kölcsönös együttműködés, vegye fel velem bátran a kapcsolatot privátban, ahol tudunk beszélni a további feltételekről!

Remélem segíthetek Önnek ezen a délután valamelyikén vagy akár mindkettőn! :)


További szép napot!

Phone number: visible only to members

FacebookInstagram

0 recommends
Work

Time: agreed individually (can start immediately)

Pay: from 2300 HUF for an h

Au pair: not interested

Experience: 4 y

Baby sitting
  • Can work in own home

  • Can work with the disabled

  • Can work with pets

  • Can go outside with children

  • Can do shopping

  • Can cook

  • Can do the cleaning

  • Have a driving license

  • Have a car

  • Don't smoke

 

I would work with

  1. Babies, 0-1 years old

  2. Toddlers, 2-3 years old

  3. Preschoolers, 4-6 years old

  4. Gradeschoolers, 7-11 years old

  5. Teens, 12-18 years old

 

Up to 2 children

Education

College

Institution: BGE

Languages: English, Hungarian