Email
PasswordForgot?
Anna G.

Anna G.

Vác34 y10 y experience2500-3500 HUF for an h

Kedves Szülők!

Férjemmel éppen Rádon készülünk megvenni egy házat, így mindenképp Vác környékén élő családot keresek.

Tulajdonképpen elmúlt 10 évben gyerekekkel foglalkoztam. Évekig voltam családoknál babysitter, több helyen inkább „nanny” (-tehát tulajdonképpen fő állásban segítettem a család életét😊). De szereztem tapasztalatot gyerektáborokban és rendezvényeken is.
Miután világossá vált, hogy ez az én utam 😊, 26 évesen elvégeztem kiváló minősítéssel egy Kisgyermekgondozó,-nevelő szakképzést, majd két évig bölcsődében dolgoztam.
Tapasztalatom gyermeknevelés terén ekkor már rengeteg volt, de az elméleti tudásomat gyarapítandó beiratkoztam az ELTE óvodapedagógia szakára is, ahol 2019-ben diplomáztam.

Az utóbbi néhány évben projektmenedzserként dolgoztam különféle kis vállalkozásoknak, melyek profilja a gyerekprogram szervezés, gyűjtés. Ezek közül az egyik általam támogatott projekt decemberben kifutott, én pedig belátva, hogy a monitor előtt ülés nem éppen az én világom, visszatérnék a gyerekekhez, és szívesen segítenék heti néhány nap egy családot.

Inkább a délelőtti órákat preferálnám, de mindenesetre hétköznaponként 8:00 és maximum 18:00 között.

Ha úgy érzik szimpatikus vagyok a rövid bemutatkozó alapján, keressenek bátran! :)

Üdvölettel:
Galbács Anna

Phone number: visible only to members

FacebookInstagram

0 recommends
Work

Time: agreed individually (can start immediately)

Pay: 2500-3500 HUF for an h

Au pair: not interested

Experience: 10 y

Baby sitting
  • Can work in own home

  • Can work with the disabled

  • Can work with pets

  • Can go outside with children

  • Can do shopping

  • Can cook

  • Can do the cleaning

  • Have a driving license

  • Have a car

  • Don't smoke

 

I would work with

  1. Babies, 0-1 years old

  2. Toddlers, 2-3 years old

  3. Preschoolers, 4-6 years old

  4. Gradeschoolers, 7-11 years old

  5. Teens, 12-18 years old

 

Up to 3 children

Education

University

Institution: ELTE

Specialty: Óvodapedagógia

Courses: first aid courses

Languages: Hungarian