Email
PasswordForgot?
Andrea B.

Andrea B.

Dunakeszi31 y2 y experience1500-2000 HUF for an h

Kedves Szülők! Bodnár Andrea vagyok, földrajz, történelem tanár. Harmadik éve leszek a pályán, jelenleg egy általános iskolában tanítom a felsorolt tantárgyakat. :) Szakmai gyakorlatomat illetően, Borsod-megyében kezdtem hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó iskolában,majd felkerültem Dunakeszire és jelenleg itt tanítok. Továbbá Amerikában, egy gyermektáborban is részt vettem, ahol 3 hónapig különböző életkorú gyermekekkel foglalkoztam, így tovább fejlesztve az angol tudásomat. :)
Tanítási módszereimet illetően szeretek játékosan, kreatívan tanítani úgy, hogy a tanulónak a legszárazabb anyag is színes legyen. Sőt, törekszem arra, hogy a tanítás ne egyoldalú legyen, tehát a diákom is szót kapjon, véleményét bátran elmondhassa! Persze szeretem felmérni, hogy melyik tanítási módszer a legmegfelelőbb az adott tanulónak.
Vállalok: földrajz, történelem korrepetálást, felzárkóztatást, ezek mellett általános iskolás kis diákok angol korrepetálását is vállalom! :)

Ha felkeltettem az érdeklődését, jelezzen bátran, e-mailen, vagy telefonon (Viberen is elérhető vagyok).
E-mail: bodnar.andrea92gmail.com
Tel.: +

Phone number: visible only to members

FacebookInstagram

0 recommends
Work

Time: agreed individually (can start immediately)

Pay: 1500-2000 HUF for an h

Experience: 2 y

Tutoring

Geography: primary, lower secondary, upper secondary

History: primary, lower secondary, upper secondary

 

Location: online, tutor's premises, student's premises

Education

University

Institution: Miskolci Egyetem

Specialty: Tanár

Languages: English, Hungarian