Anna H.
Pécs19 év3 év tapasztalatfrom 1900 HUF egy órára- Ajánlás
- MentésElmentve
A nevem Panni és rendkívül szeretek gyerekekkel dolgozni, illetve úgy érzem tökéletesen tudok kapcsolódni velük valamint megtalálni a közös hangot. Jelenleg pszichológia szakon vagyok a Pécsi Tudományegyetemen, így most csak ebben a városban tudnék dolgozni. 2023-ban érettségiztem, jelenleg 19 éves vagyok. Nagy családban élek, több kisebb unokatesóm és egy öcsém is van akikkel szintén sokat foglalkozom. Már három éve minden nyáron és tavasszal táboroztatok 4-12 éves gyerekeket, akikkel minden pillanatát élvezem az együttlétnek. Ilyenkor közösen játszunk, a nagyobbakkal beszélgetünk, legózunk, társasozunk, kimegyünk a szabadba és sétálunk. Úgy gondolom sok tapasztalatom van viszonylag nagy korosztályt lefedő gyerekekkel és megfelelően tudok figyelni igényeikre még akár nagyobb csoport esetén is. Ezen kívül a 2024-es tavaszi félévben kezdtem el dolgozni az Amigos a gyerekekért nevezetű önkéntes alapítvánnyal, akik kórházakban dolgoznak nagyrészt és gyerekeknek tartanak foglalkozásokat. Az ottlévő gyerekeknek gyakran van olyan, hogy egésznap nem tudnak interakcióba lépni senkivel, mi pedig igyekszünk ezt megváltoztatni a számukra, ebben segíteni nekik. Továbbá szívesen csinálok szabadtéri programokat is a gyerekekkel, vagy akár elviszem őket strandra, túrázni vagy megtanítom őket úszni, hiszen vízimentő vagyok és sokat túrázom Magyarországon.
Telefonszám: csak tagok számára látható
0 ajánlja