Léna V.
Jászapáti19 év4 év tapasztalatfrom 1800 HUF egy órára- Ajánlás
- MentésElmentve
Helló! Léna vagyok, 19 éves. Bébiszitter munkát keresek, oktatási szakasszisztens vegzettséggel rendelkezem. Ez azt foglalja magába, hogy egészen bölcsődés korú gyermekektől, kisiskokás korú gyermekekig tudom vállalni. Debrecenben szereztem meg a képesítést, ahol gyakorlaton vettem részt évekig bölcsődében, és óvodában is. Nagyon szeretem a gyermekeket, kedves, türelmes, és empatikus vagyok. Szívesen megyek a gyermekekkel játszótérre, és sétalni is. Szeretek kreatívkodni, rajzolni, olvasni, tehát produktívan letudom foglalni a gyermekeket. Úgy vélekedem, hogy ezek segítik igazán a gyermekek fejlődését, és ez azért fonros, mert a gyermekek jelentik a jövőt. (tudok főzni, ha esetleg ez számít) Jászberény és környékén tudnám vállalni leginkább 3 éves kortól, 8 éves korig a gyermekek felügyeletét április elejétől csak hétvégén, április végétől, május elejétől pedig hétközben is, szinte bármikor. Ha felkeltettem az érdeklődését, keressen bátran
Szeretettel várom az üzenetét.
Telefonszám: csak tagok számára látható
0 ajánlja