E-mail
JelszóElfelejtetted?
Mária A.

Mária A.

Nyíregyháza56 év

Marika vagyok, több mint 20 éves óvónői és édesanyai tapasztalattal. Szeretem a gyerekeket, hamar megtalálom velük és a felnőttekkel az összhangot.
Több évig integrált csoportban dolgoztam, ahol a mozgás-, hallás-, és értelmi sérült gyerekek is voltak; emellett fő állásban is voltam magánnevelőnő. Ilyen irányú tapasztaltokkal is rendelkezem.
Örömmel játszom, mesélek vagy segítem őket a tanulásban. Séta során szeretem felhívni figyelmüket a körülöttünk levő világ apró csodáira.
Erősségem a kreatív kézműveskedés, amik során a gyermekek képzelőerejét és kézügyességét, vagy akár íráskézségét fejlesztem.
Igény esetén elkísérem őket óvodába, iskolába, szakkörökre, magánórákra.
Nem dohányzom, pontos, tiszta, megbízható, fiatalos, önmagára és környezetemre igényes vagyok.

Szívesen vállalom gyermekek felügyeletét rendszeresen, esetleg alkalmanként is, vagy akár fő állásban is.
Ár és időpont megegyezés szerint!
Kérem, hívjanak bizalommal!

Telefonszám: csak tagok számára látható

FacebookInstagram

0 ajánlja

Munka

Idő: egyedi megállapodás alapján (azonnali kezdés)

Bentlakásos bébiszitter: megbeszélés kérdése

Gyermekvigyázás

  • A saját otthonomban is vállalok felügyeletet

  • Foglalkozom fogyatékkal élőkkel

  • Jól kijövök a háziállatokkal

  • Kimehetünk a szabadba a gyerekekkel

  • Be tudok vásárolni

  • Tudok főzni

  • Tudok takarítani

  • Van jogosítványom

  • Van autóm

  • Nem dohányzom

 

Szívesen foglalkoznék

  1. Csecsemőkkel, 0-1 éves korig

  2. Kisgyermekekkel, 2-3 éves korig

  3. Óvodásokkal, 4-6 éves korig

  4. Kisiskolásokkal, 7-11 éves korig

  5. Tinikkel, 12-18 éves korig

 

Legfeljebb 3 gyerek

Végzettség

Főiskola

Intézmény: Nyíregyházi Főiskola

Szakirány: Óvodapedagógus

Nyelvek: magyar